Bemutatkozás

A REPROWIS projektet a magyarországi főpályázó, az Iparfejlesztési Közalapítvány, és szlovákiai partnere a PROVENTUS n.o. közösen valósítja meg.

 

Iparfejlesztési Közalapítvány


Az Iparfejlesztési Közalapítvány huszadik éve van jelen Magyarország gazdasági, fejlesztési, kutatási és innovációs közéletében közhasznú tevékenységeivel. A szervezetet az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és az Ipari Fejlesztési Bank alapította meg Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány néven, majd 2004-ben alakult át közalapítvánnyá. Irányítását nyolctagú, független kuratórium végzi.

 

A hatályos jogszabályoknak és az alapító okiratnak megfelelő működését háromtagú felügyelő bizottság ellenőrzi. A szervezet nemrég új arculatot kapott – ez a “frissítés” pedig nemcsak a honlap, hanem saját magunk folyamatos vizsgálatát és aktualizálását is jelenti egyben. Ezzel azt is jelezzük, hogy a változásoknak nem csak alanyai vagyunk, hanem elébe is megyünk azoknak.

 

Az Iparfejlesztési Közalapítvány közhasznú, szakmai tevékenységét három önállóan működő, ugyanakkor egymással szoros együttműködésben levő szervezeti egységén keresztül fejti ki:

 

 

 

 

Az említett szervezeti egységeken kívül működik az IFKA innovációs csoportja, amely kimondottan kutatás-fejlesztési-innovációs programok kezdeményezésére és végrehajtására alakult. Az IFKA vezetése médiaprogramokkal, kreatív iparágak támogatásával, fiatal tehetségek felkarolásával és számos egyéb tevékenységgel is hozzájárul az ipar és a szolgáltatások területén a közhasznú feladatok megvalósulásához.

 

Akkreditált felnőttképzési intézményként számos iparfejlesztési témában tartunk továbbképzést, illetve tanfolyamokat szervezünk a “tudásalapú társadalom” fogalmára építve. Az IFKA három olyan területet gondoz önálló szervezeti egységként, amelyek külön-külön is a gazdaság egy-egy igen fontos szegmensére fókuszálnak. A Logisztikai Fejlesztési Központ, a Minőségfejlesztési Központ és az EUPROM Központ egymást erősítő működése adja azt az egyediséget, amelynek révén – mint egységes szervezet – meghatározó résztvevői tudunk lenni a gazdasági életnek, és elősegíthetjük a közhasznú feladatok megvalósulását.

 

IFKA-szintű támogatások

 

A támogatások kiosztásának legfontosabb alapelve, hogy tehetséges, innovatív fiatalokat és kezdeményezéseket támogasson.

 

Programjaink keretében rendszeresen felhívjuk a figyelmet a folyamat- és szervezeti innováció fontosságára, gazdasági jelentőségére. A tőke- és erőforrás-igényes termék- és technológiai innováció mellett a vállalatok számára ez komoly lehetőséget jelent, amelyre számos fórumon hívjuk fel a figyelmet. Ennek érdekében 2009-ben az Innovációs Nagydíj keretein belül megalapítottuk a Szervezeti Innovációs Díjat, amely a szervezeti és folyamat-innováció terén nyújtott kiemelkedő erőfeszítéseket ismeri el, és a legmagasabb szintű állami keretek között, a köztársasági elnök jelenlétében kerül átadásra az Országházban. Az IFKA minőségpolitikáját az elmúlt évek során folyamatosan korszerűsítette. 2009. november 20-án a Parlamentben kaptuk meg az EFQM C2E (Elkötelezettség a Kiválóságáért) elismerő oklevelét. Az Iparfejlesztési Közalapítvány vezetése és munkatársai elkötelezettséget vállaltak, hogy tevékenységük szabályozására az MSZ EN ISO 9001: 2009 szabvány szerinti minőségirányítási rendszert működtetnek. Ennek érdekében kidolgozták a közalapítvány dokumentált minőségirányítási rendszerét. A szabvány szerinti működtetést a TÜV Rheinland InterCert Kft. 2009. december 10-én tanúsította.

 

Proventus n.o.


A PROVENTUS non-profit szervezetet a szlovákiai székhelyű SCPC alapította 2007 októberében, a következő közhasznú feladatok ellátására: 

 

 

 

 

A non-profit szervezetet jelenleg 4 munkatársat foglalkoztat.

 


Jogi nyilatkozat Honlaptérkép Kapcsolat
Jelen honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
Copyright © 2012 ifka.hu